Raven

[Raven]

.:Név:. Onigen Momochi Raven

.:Kor:. 24 éves

.:Kaszt:. Boszorkány
.:Kinézet:. 180 cm magas 75 kg sötét hajú sötét szemû. Piros mellényt visel és fekete nadrágot.

.:Felszerelés:. Ha van valamilyen hétköznapi, átlagos
Egy sima kistestû barna foltos lány kutya és egy kétméteres bot. A kutyus olyan anyáskodó típus és mérgesen morog meg ugat ha valami rosszat csinál pl széthagy mindent.

.:Különleges képesség:.
Az elsõ varázsígéje képes sebeket gyógyítani.”LÓ OLLÓ HOLLÓ”

.:Jellem:.

• segít a rászorulókon
  
• szereti az állatokat
  
• néha sokat jár a szája
  
• néha gyorsabb az ökle mint az agya
  
• nincs oda a fürdésért és gyakran ugyanazt a ruhát hordja koszosan
  

.:Kedvenc idõtöltés:. Repülés közben szundítani

.:Félelmek:. Attól fél, hogy olyan lesz mint a családja.

.:Életöröm:.

• Szép lányok mosolyognak körülötte
  
• Ha elverhet olyan embert akit nem kedvel
  

.:Halálvágy:.

• A kékvérû sznoboktól
  
• És az ostobáktól akik soha nem látják be ha tévednek
  

.:Néhány szó rólam:.
Nincs mit kertelni én egy boszorkány vagyok. A szüleim a nagyszüleim, de még a dédszüleim is boszorkányok voltak. A boszorkányok mások mint az emberek hisz tovább élnek erõsebbek. Az emberek mondhatni szánalmas utánzata nekünk varázserõvel bíró lényeknek. Legalábbis mindig ezt szokták nekem mondani. A családom mint sejthetõ nem volt egy kedves népség. Csak azzal foglalkoztak, hogyan tehetnének nagyobb hatalomra szert. Ilyenek voltak a szüleim és a bátyám is. Valami oknál fogva a teremtõim nagy tetteket vártak tõlem a bátyám pedig mindig dühös volt rám valamiért szinte már gyûlölt engem. Ötéves koromig szinte semmit nem tudtam az egészrõl mikor elküldtek egy öreg emberhez, hogy kezdje meg a taníttatásomat. Furcsa alak volt fõleg azzal a nagy holló tetoválással a mellkasán. Éveken át minden napomat vele töltöttem segítettem a ház körül miközben a boszorkányokról mesélt. Nagyon élveztem az ott töltött idõt. Jó pár dolgot megtudtam a mágiáról de leginkább a kézitusába kaptam betekintést. Tíz éves koromra már jól tudtam verekedni de a tanítom megtiltotta, hogy valaha is használjam ezt a tudást. A varázserõm azonban egy fikaarcnyit sem akart növekedni a szüleim viszont még mindig bíztak bennem. Remélték én leszek az aki a családnak dicsõséget és hatalmat szerez. A bátyám viszont minden eltelt évvel jobban gyûlölt engem. Egyik nap megtudtam miért olyan ellenszenves velem. Éppen vizet merítettem a kútból mikor hátulról megragadott majd a földre tepert. Mivel négy évvel idõsebb volt rendelkezett némi elõnnyel. Mikor lezuhantam a földre a mellkasomra ült és keményen többször egymás után beleöklözött az arcomba. Közben olyanokat kiabált, hogy puhány vagyok és nem érdemlem meg, hogy én legyek a legnagyobb boszorkány. A szidalmait nem bírtam elviselni ezért beleöklöztem az állába amitõl leeset rólam. Mindketten gyorsan felpattantunk a földrõl. A bátyám éppen megidézett volna egy skorpiót ami a családi famulus mikor keményen nagy karlendítéssel képen töröltem. Elõször jobb utána bal kézzel. Olyan erejûek volt a csapások, hogy majd bele szédült. A negyedik pofon után elesett és nem bírt fölállni. Én megragadtam a gallérját majd futtatva magasba emeltem az öklömet. Az indulatok még mindig vadul kavarogtak bennem de nem bírtam végsõ kegyelem döfést adni neki. Elengettem a ruháját õ pedig ernyedten elterült a földön. Ekkor hirtelen a mesterem szólalt meg a hátunk mögött.
-Látod? Ezért lesz õ a legnagyobb. Mert a saját útját járja nem pedig azt amit mások jelölte ki neki.-
Ezután elmesélte nekem, hogy születésemkor belenézett a jövõbe és azt látta én leszek a legnagyobb boszorkány. Az erõszakos, hatalomvágytól ittas családom sajnos ezt félreértették. Mivel a jóslata bebizonyosodott így már nemcsak a testem hanem a lelkem edzéséhez is hozzákezdtünk. Elmagyarázta, hogy halálistenmester pribékjei vadásznak a boszorkányokra mert így akarnak nagyobb hatalomra szert tenni. A szüleimmel ellentétben õk jóhiszemûen cselekszenek hisz sok rossz boszorkány van és õk a béke õrei. Ha õk nemlenének elszabadulni a téboly mikor megszületne a démonisten aki mindenkinél erõsebb. Sikeresen elsajátítottam a lélekvédelem nevezetû technikát aminek hála nem képesek kiszagolni valódi énemet. Sajnos nem mindennel voltam ilyen szerencsés ugyanis a hozzám illõ famulusomat képtelen voltam megtalálni. Hiába kerestem nem leltem meg a hozzám illõ állatot. Õ azonban csak mosolygott de nem árulta el mi volt ennyire vicces. Husz éves koromra már sokat tudtam a lelkekrõl és tartottam magam a szabályokhoz épp testben épp lélek. Harci tudásommal is kivívtam mesterem elismerését. A sok edzés során a botot kedveltem meg leginkább mind fegyvert. A mágia sajnos nem ment mivel állat nélkül a varázsigém sem volt meg. Ebben az idõszakban a tanítom azt mondta itt az ideje, hogy világot lássak. Ezért adott nekem egy repülõ szõnyeget és védelmezõül egy kutyát. Elmondása szerint az adta, nehogy felügyelt nélkül elkanászodjak. Nem is kellet könyörögni nekem csak összepakoltam a holmimat majd elbúcsúztam a mestertõl és azonnal felpattantam újdonsült szállító jármûvemre. A szüleim évekkel ezelõtt kitagadtak mert nem a gonosz ösvényét követtem, de nem érdekelt. Így kettesben elindultunk új kalandok után kutatni.

Pár nap alatt sikeresen hozzá szoktam a szõnyeghez és kialakítottam egy sajátságos repülési stílust. A szõnyeget beállítottam egy bizonyos irányban majd levettem a cipõmet a hátamra feküdtem és a célig fel sem keltem. Egyik alkalommal Barna hangos ugatása ébresztett fel. Mikor kinyitottam a szemem hangos sírásra lettem figyelmes. Ahogy lenéztem a mélybe egy kisfiút láttam a lábát fogta és nagyon sírt. Gondoltam megnézem mi történhetett így kecsesen leereszkedtem mellé. Kiderül, hogy a szegény gyermek egy rókacsapdába lépett bele. Mikor szétfeszítettem a szerkezetet erõsen vérezni kezdett a seb. Fogalmam sem volt mit tegyek ezért kétségbeesetten szorítottam a sebet. Barna riadtan kiabált a hátam mögött de ezzel nem sokat segített. Pár pillanattal késõbb soha nem ismert versike csúszott ki a szánon.
-Ló olló Holló.- a kezem alatt fényesség támadt majd a vérzés apadni kezdett. Nem volt idõm álmélkodásra addig folytattam míg a vérzés teljesen el nem állt. Mikor elmúlt az életveszély csodálkozva néztem a kezeimre majd elmosolyodtam és valamit az orrom alá dörmögtem.
-A kis hamis úgy tûnik nemcsak jósolt nekem annak idején. Utána is meglátogatott és akkor intézte el ezt. Azért nem emlékszem az egyességkötésre mert túl kicsi voltam.-
Mikor kigondolkoztam magamat hazarepültem a gyermekkel majd tovaszálltam hû társammal. Immár volt erõm is és újabb célokkal gazdagodtam. Segíteni a rászorultaknak és megfizetni az ártó szándékúaknak.

.:Lefoglalt Avatar:. anime címe - karakter neve

.:Szerepjátékos tapasztalat:. Játszogatok a Pokemon Retron és a SAO-n is
.:Többi karaktered:. nincs

[Halálisten-mester]

Nekem kifejezetten tetszik ez a kis rímes versike, önkéntelenül is mosolyt csalt az arcomra. Nagyon ötletesnek találom!
A Bunyós jelenet volt számomra a csúcspont, kifejezetten az a rész tetszett, mikor a mellkasodon ült és a fejedet csépelte. Tetszik, hogy ilyen részletesen tértél ki erre a részre.
No de nem csak a versike az ötletes, hanem maga a hatalmad is, hogy meg tudsz gyógyítani másokat. Az empátia képességeddel és ezzel a varázs erővel, valamint az elszántságoddal, remélem sikerül magad tartani a kitűzött céljaidhoz!
Nem is húzom tovább a szót, hisz több mint egyértelmű, hogy az előtörténet ELFOGADVA!

Kellemes időtöltést kívánok Neked az oldalunkon!