.:Név:. Mia Rakurai
.:Kor:. tinédzser
.:Kaszt:. fegyvermester
.:Saját fegyver(ek):. --
.:Különleges képesség:. nincs... elvileg.
.:Kinézet:.Vállig érő, gesztenyebarna haj, amibe általában egy csattot tűz, hogy rakoncátlan tincsei ne takarják el arcát. Barna szemei egyszerre tükröznek elszántságot és bizonytalanságot, de időről időre a jó megfigyelő észrevehet egy-egy ismeretlen, kék szikrát, ami olyan gyorsan tűnik el, ahogy megjelent az élénk szempár mélyén.
Fehér blúzát és homokszínű mellényét csak az Akadémián hordja, küldetésekre általában kényelmesebb és kevésbé koszolódó ruhaneműt vesz fel, egy egyszerű pólót, amit nem félt annyira. Karjairól sohasem hiányozhat a nagyrészt gumiból készült karkötője, amiket még az anyjától kapott. Mia sokszor szokta nézegetni a rajtuk lévő különös mintát, de sohasem veszi le őket: mindenkinek azt mondja, szerinte balszerencsét hozna, de valójában ennél sokkal többről van szó.
A kék, viszonylag rövid szoknyája alatt fehér kisnadrágot visel, így harc közben sem mutat többet közelharci tehetségénél. A lábán lévő cipőt az iskolán kívül strapabíró edzőcipőre váltja fel: szerinte egy sikeres küzdelemben döntő befolyással bírhat, ha az embernek nem kell önmagára figyelnie, és így maximálisan a csatára tud koncentrálni.
.:Jellem:. - Megbízható: számára mindennél fontosabb, hogy betartsa ígéreteit. Nem szereti, ha más miatta rosszkedvű, így igyekszik megelőzni az ilyen helyzeteket, szívesen tesz apró szívességeket. Azt azonban ne is várjátok el tőle, hogy a szünetekben rágcsálnivalóért szaladgáljon!
- Kitartó: ha nem lenne ez a tulajdonsága, lehet, hogy már rég feladta volna az életet. Akarata viszi csak előre, közben folyamatosan edzi lelkét, hogy minél többet el tudjon viselni: olyan dolgokat is, amire az ember még csak gondolni sem mer.
- Önbizalomhiányos: Mia nem mindig volt ilyen, de egy nem túl régi eset óta lehetetlennek tartja, hogy valaki megbízzék őbenne. Ilyen tudattal pedig hogy bízhat az ember saját magában?
- Visszahúzódó: természeténél fogva ilyen volt, ám az utóbbi időben még törekedett is arra, hogy minél jobban eltávolodjon társaitól. Nem azért, mert tartott volna tőlük, inkább önmaga miatt. Bár nem mondja el senkinek, attól fél, hogy csalódást fog okozni barátainak, és ő (tudat alatt) ezt a védekezési módszert választotta.
.:Kedvenc időtöltés:.A szabadban lenni, távol a falak árnyékától. Miát nem vonzza a nagyvárosi élet, ha csak teheti, az árnyas parkban „keres menedéket”. Legtöbbször az öreg tölgyfa alatt találjátok meg, könyvvel a kezében.
.:Félelmek:.Mia retteg attól, hogy barátainak és szeretteinek csalódást vagy fájdalmat fog okozni. Mindent megtesz azért, hogy soha ne ismétlődhessen meg az a bizonyos eset, amiről azóta is sokszor álmodik.
.:Életöröm:.- olvasás a parkban, a felhők bámulása
- a csend, annak minden nyugalmával és gondtalanságával
.:Halálvágy:.- tömeg, zaj és legfőképpen az idegesítő emberek
- ha egy váratlan személytől vagy benyomástól felsejlik előtte elfeledni kívánt múltja
.:Néhány szó rólam:.A száraz sivatagot már a háta közepére se kívánta, de rendületlenül haladt tovább: tudta, hogy a sok-sok csábító délibáb után egyszer csak odaér élete következő állomására. Ekkor persze még nem is sejtette, hogy Halálváros nem csupán egy köztes, elhanyagolható megálló lesz: itt fogja megkapni a válaszokat, amiket már lassan fél éve üldöz.
Az időnként felerősödő széltől kicserepesedett ajkait összeszorította, és összébb húzta magán a melegtől védő kendőt. Kezével takarta szemeit, hogy jobban lásson: úgy érezte, a felette fulladozó és ziháló nap minden sugarát csakis őrá irányítja, mintegy büntetésből, amiért egyes egyedül akarja legyőzni a végtelen homokmezőket. Ivóvize már rég elfogyott, de nem törődött vele: lelki szemei előtt nem a valóságot látta, hanem szülőfaluját, ahol mindig minden zöld volt és élettel teli. Halvány mosoly suhant át az arcán, amikor arra gondolt, régen mennyit játszadoztak a patakparton a kishúgával, de mosolya hamar görcsbe rándult. Mia megrázta fejét, és felsóhajtott: csak önmagát áltatja az, aki a régmúltat akarja visszahozni. Ami elmúlt, az elmúlt, és a közelmúltban történt események végleg elszakították őt a gondtalan gyermekkor édes ízétől.
Vándorlóvá vált.
Őt nem üldözte senki, maga hozta meg ezt a döntést, és azóta is csak annyit tud, hogy ott, abban a helyzetben nem volt számára más megoldás. Az otthoniak persze biztosan máshogy gondolták, de Mia nem volt felnőtt, hogy az ő fejükkel tudjon gondolkodni. Hangtalanul pakolt össze és osont ki a hátsó udvaron keresztül, az éj leple alatt, és csak a remek gondolkodásmódjának és a szerencsének köszönheti, hogy hátitáskájában minden szükséges felszerelés benne volt. Készleteinek feltöltését alkalmi, könnyebb munkákból fizette, így élt már egy-két hónapja, de lassan rájött, hogy hosszútávon nem fog működni a dolog. Ekkor döntött úgy, hogy megpróbál átkelni a Némaság Sivatagán: a falvakban terjedő szóbeszédekből azt hallotta, hogy a homoktenger túlsó oldalán furcsa népek élnek. Agyongyűrt térképén be is jelölt pár helyet, ahova el akar jutni, de pontosan tudta, hogy Halálvárost nem kerülheti el. A sivatag közepén lévő helynek már a neve se nagyon vonzotta, de nem volt más választása: vagy megpihen ott, vagy szomjan hal.
Már alkonyodott, mikor meglátta az előtte magasodó házrengeteget. Bizonytalan, már-már imbolygó léptekkel haladt végig a hosszú hídon, de a felénél megtorpant: valami furcsa sárgás védőpajzs vette körbe az unszimpatikus hatást keltő, halálfejekkel tarkított várost, és Mia hirtelen nem tudta eldönteni, vajon megpróbáljon-e áthaladni rajta, vagy sem. Furcsállotta, hogy a távolból nem látta az erőmezőt, bár az is lehet, hogy csak a nap vakította meg. Kis gondolkodás után vett egy nagy levegőt, és megérintette a felületet… azaz megérintette volna, ha lett volna ott valami kézzel fogható, de mivel nem volt, keze csak a puszta levegőt markolta. Így hát egy vállrándítás után átlépett a sárgás valamin: a levegő azonnal megváltozott, s a hőség méterről méterre rohamosan csökkent, mígnem elért egy kellemes hőfokot. A gyors változás azonban rosszul érintette a lány már a végletekig kimerített szervezetét, így ott helyben összeesett. Feje nagyot koppant a macskaköveken, és a világ elsötétült körülötte.
*
Egy tágas, levegős kórteremben ébredt fel, a nyitott ablakon keresztül gyerekzsibongás hallatszódott. Habár tagjait még elég nehéznek érezte, feltápászkodott, és a falhoz támaszkodva kinézett a szabadba: Halálváros legmagasabb épületének egyik felső szintjén lehetett a kórterem, ahova vitték, mivel az ablakból egyszerre belátta majdnem az egész várost. A fekete-fehér épületek olyan szorosan lettek egymás mellé építve, hogy egy szekér alig férhetett el a kacskaringós utcákon. Néhol egy-egy szökőkút jelezte, hogy ez a terület már nem a sivatag része, bár Mia még mindig kételkedett ebben. Kétségbeesetten kereste a nyugalmat a város háztömbjei között, így észre sem vette, hogy kinyílt mögötte az ajtó. Amikor egy óriási fehér kéz ért a vállához, még javában a közeli park bús fáit tanulmányozta, ahogy lengeti a szél az ágakat. Az érintésre olyan hirtelen pördült meg, hogy kis híján elvesztette az egyensúlyát, de az előtte álló feketeruhás alak megtartotta.
- Óóóóó, tehát felébredtüüüüünk? – kérdezte mézesmázos hangon, amitől a lánynak a hideg futkosott a hátán. Ijedten szemlélte a halálfej alakú maszkot és a természetellenesen nagy kezeket, de egy óvatos fejbiccentésen kívül többre nem futotta erejéből – Üdvözöllek Halálvárosban! Én Halálistenmester vagyok, hát te? – folytatta a (feltehetőleg) férfi.
- Mi… Mia. Mia Rakurai. Elnézést a zavarásért, már indulok is tovább, tudja én átutazó vagyok, és hát nem tudtam, hogy be lehet-e jönni a városba, de csak megvásárolom a szükséges felszerelést, és megyek is tovább. Nem… nem akarok az önök terhére lenni, köszönöm az eddigi segítséget – hadarta a lány, miközben már a vállára is kanyarította a sarokban megtalált táskáját. A furcsa idegent szinte nem is engedte szóhoz jutni, és már lépett is volna ki az ajtón, amikor eszébe jutott valami:
- Azon az erőtéren kifelé is lehet közlekedni? – kérdezte – Tudja, az a sárgás valami, amit a hídon láttam tegnap… azt hittem valami védőpajzs, de át tudtam menni rajta…
- Óóóóóó, hát az nem védőpajzs áááááááááááám. Az az én lelkem.
- Le… lelke? – képedt el Mia.
- Pontosaaaaaan. Hogy-hogy te látod az emberek lelkeit? Honnan származol mondd csaaaak?
- Ez… ez valami tévedés lehet. Én soha semmilyen lelket nem láttam, egy kis faluból jöttem, egy innen igen messzi tájról. Nem értem miről beszél… - és még folytatta volna, amikor belépett az ápolónő, kis híján fellökve az ajtóban álló lányt. Mia reflexből hátrébb ugrott, majd egy hátraszaltó után elfoglalta helyét az ágy tetején.
- Én… én sokat gyakoroltam ám. Tudják a mi falucskánk két ellenséges terület határán fekszik, és sokszor támadnak meg… nem lehet eléggé ügyes ott az ember – hebegte az elképedt arcot látva, ám szavai a torkán akadtak, amint meglátta az egészen apró kékes gömböt a nő körül.
- Ugye mondtaaaaaam – állt mellé a feketeruhás, és az ápolónőre mutatott – Eliza nővérnek bizony rendkívül tiszta lelke vaaaaan.
- De… de én eddig nem láttam ilyeneket. Mikor…
- Amikor a testét a végletekig kifárasztja az ember, vagy ha életveszélyben van, sokszor felszínre tud törni az addig rejtve maradó erő. Máskor is tapasztaltad ezt már, nem?
A halálfejes ember mondatai szinte mellbe vágták Miát. Nem új erejének felfedezése volt rá ilyen hatással, hanem a felismerés, hogy a halálisten pontosan beletalált énjének abba a részébe, amit már hónapok óta titkolni próbál. Elszántsága azonban megakadályozta, hogy kimutassa valódi érzéseit, így nem szólt semmit, csak szótlanul bámult ki az ablakon.
- És most mihez fogsz kezdeniiiiiiiiiiiiiii? Szerintem remek fegyvermester válna belőleeeeeeeed. Itt maradhatsz az Akadémián, és innentől semmi elől nem kell menekülnööööd. Nos, mit szóóóólsz?
Mia egy ideig néma maradt, érlelgette az ijesztő idegen ajánlatát, majd egy határozott bólintással jelezte, hogy tetszik neki az ötlet. Habár fogalma sem volt, mit jelent fegyvermesternek lenni, és hogy mi az az Akadémia, de mint akkor, most is tudta, hogy ebben a helyzetben egy az egyetlen jó megoldás, amit tehet.
.:Lefoglalt Avatar:. To Aru Majutsu no Index – Misaka Mikoto
.:Szerepjátékos tapasztalat:.Kb egy éve kezdtem el frpg-zni, és sokáig úgy voltam vele, hogy csak 1 holnapon fogok játszani, de ez az oldal megtetszett.
.:Többi karaktered:. --
